Igen, tényleg így kell írni. Rövid o-val. Igen, így is ejtjük – legalábbis a családon belül.

Mert ez szokott lenni az első kérdése a legtöbb embernek, ha leírva látja a nevem. Végül is jobb, mint ha megpróbálnák jólnevelten félrefordítani a tekintetüket, hogy ne lássam meg a szemükben a szánalmat.

Ugyanis semmi ok nincs rá, hogy szánalmat ébresszek másokban. Sőt. Egészséges vagyok, négy csodálatos fiam van, és teljes erőbedobással élvezem az életet. Azt az életet, amelyről egyszer egy amatőr asztrológus azt mesélte nekem: a céljaimat mind el fogom érni, de semmit nem kapok majd könnyen.

Semmitmondó jóslat, igaz?… Szerintem nem. Mondhatta volna azt is, hogy le kell majd mondanom az álmaim egy részéről, vagy mindegyikről. Mondhatta volna, hogy egyszer vagy kétszer nagy szerencsém lesz, vagy azt is, hogy nagy szerencsétlenség fog érni. De nem ezt jósolta. Nem tudom, miért, talán (ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell vallanom), talán egyszerűen csak azért, mert tetszik nekem ez a jóslat – elhiszem minden szavát. És az eddigi életem valóban igazolja is a csillagok üzenetét. Még nem értem el minden álmomat, de néhányat már igen, és a többi felé is jó úton haladok. Valóban nem kaptam semmit ingyen, még csak könnyen sem, de nem adtam fel egyetlenegyszer sem.

Talán mindenkinek kellene egy ilyen jóslat. Talán elég, ha a józan eszünkre hallgatunk.

A legnagyobb álmom az, hogy igazán, a szó legszorosabb értelmében – írónő legyek.

Rajtad is múlik, hogy sikerül-e: hogy meg tudlak-e szólítani, hogy fogékony vagy-e a hangulataimra, a történeteimre, hogy bele tudsz-e bújni Lana, Kathleen, Deelaine, Toncsi és a többiek bőrébe, hogy el tudsz-e felejtkezni mindarról, amiről el szeretnél – amíg a meséimet olvasod.

Fedezz fel.