Első fejezet
HÁRMAN voltak testvérek. Michaelnak jutott a pénz. Margaretnek a szépség. És ott volt még Kathleen is.
Szerette magáról azt gondolni, hogy neki az ész jutott. Mindenesetre több ész, mint Michaelnak, aki a vagyon maradékaival (mert igaz, ami igaz, nem sok maradt belőle szegény papa utolsó balul sikerült kísérlete után) épp olyan szerencsétlenül gazdálkodott, mint az, akitől örökölte, és végül kénytelen volt elfogadni egy jól fizető, de szeretett hazájától kényelmetlenül távoli helyen felajánlott állást; és határozottan több ész, mint Maggie-nek, aki képes volt apjuk egyik régi barátjának nyújtani a kezét, azután elkísérni Egyiptomba, Iránba, vagy a jó ég tudja, hová, és rémes körülmények között maszatolni az ásatáson előkerült értéktelen cserépdarabok között.
A furcsa csak az volt, hogy szemlátomást mindketten remekül érezték magukat a bőrükben.
Kathleen tényleg nem értette, mitől olyan boldogok, mindenesetre elhatározta, hogy bátyjánál és nővérénél sokkal okosabban fogja elrendezni az életét. És most, hogy szabad volt, hogy elkerült testvérei figyelő szeme elől, meg is volt rá a lehetősége. Lezárta tehát a régi dicsőség megkopott visszfényét őrző, valaha gyönyörű vidéki udvarházukat, elköszönt a falubeliektől, és Londonba utazott.
Nem hátrány a becsvágyó fiatal lányok esetében, ha jó nevük van, és történetesen ugyanabba az előkelő magániskolába jártak, mint a londoni társaság krémjének leánygyermekei. Isten áldja az angol iskolarendszert, gondolta Kathleen. És Isten áldja a papát, amiért a csőd előtti maradék fontjait arra áldozta, hogy kifizesse az ő utolsó évét, így nem kellett megszégyenülten, idő előtt távoznia. Ennek következtében a legtöbb barátnőjének fogalma sem volt, mi történt vele azóta, és akik tudták, azok is azt hitték, a papa halála a csőd oka volt, nem pedig a következménye.
![]()
Olvasd el a teljes első fejezetet ide kattintva!
Ha tetszett, rendeld meg az Írj nekem oldalon!
e-Book (pdf) formátumban 2.500 Ft-ért letöltheted, nyomtatott könyv alakban 3.500 Ft-ért előjegyezheted.