LANA kinyitotta az ajtót, és egy pillanatig némán állt a sötét ház előtt. Nem tudta. Fogalma sem volt róla, hogy ilyen lesz - hogy abban a pillanatban, amint megérkezik, elönti a bizonyosság, az a biztos tudat, hogy végre hazaérkezett.
Ha tudta volna, sokkal hamarabb eljön.
Könnyebb lett volna persze, ha nappal van, egy szép őszi délután, amikor laposan süt a nap, és enyhe szellő mozgatja az ágakat. Azaz ha pontosan olyan lett volna minden, mint azon a napon, amikor Lana utoljára járt itt. De hát az életben ritka, hogy valami tökéletes legyen. A napos délután helyett késő este volt, majdnem éjszaka, dermesztően hideg szél fújt, és szakadt az eső. Jellemző.
Tovább »
HÁRMAN voltak testvérek. Michaelnak jutott a pénz. Margaretnek a szépség. És ott volt még Kathleen is.
Szerette magáról azt gondolni, hogy neki az ész jutott. Mindenesetre több ész, mint Michaelnak, aki a vagyon maradékaival (mert igaz, ami igaz, nem sok maradt belőle szegény papa utolsó balul sikerült kísérlete után) épp olyan szerencsétlenül gazdálkodott, mint az, akitől örökölte, és végül kénytelen volt elfogadni egy jól fizető, de szeretett hazájától kényelmetlenül távoli helyen felajánlott állást; és határozottan több ész, mint Maggie-nek, aki képes volt apjuk egyik régi barátjának nyújtani a kezét, azután elkísérni Egyiptomba, Iránba, vagy a jó ég tudja, hová, és rémes körülmények között maszatolni az ásatáson előkerült értéktelen cserépdarabok között.
Tovább »
A CSILLAGOK lassan úsztak el a hatalmas ablak üvege előtt. A világos nadrágot és bő, fehér inget viselő férfi hirtelen megfordult, magára hagyva a lenyűgöző panorámát. Sötétszőke hajának néhány tincse a homlokába lógott; lustán végignézett alóluk a teremben ülőkön. Éjfeketén csillogó szeme semmilyen érzelmet nem árult el. Mégis mindenki felhagyott a suttogással és ránéztek, valahogy úgy, mint a megszeppent nebulók, amikor meglátják rettegett tanárukat.
Tovább »
A DÉLUTÁN álmos csöndjébe úgy hasított bele a halk kiáltás, mintha legalábbis egy repülőgép zuhant volna a poros melegben unatkozó kertre. Toncsi megmozdult álmában, de nem ébredt fel, csak akkor, amikor a mellette heverő kutya orrával megérintette a kezét. Kábán körülnézett, fogalma sem volt, mi ébresztette fel, a következő pillanatban azonban egyszerre éber lett. Ránézett a már álló kutyára, és az mintha megértette volna a néma kérdést, egy pillanatig állta a tekintetét, azután megfordult, és hang nélkül a ház felé iramodott. Toncsi kétségbeesetten felnyögött. Már csak ez hiányzott.
Tovább »